Naptár

<<  Március 2010  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  4  5
  91112
151617181921
222325262728
293031    

Újpestpolo TV

Banner

Fotógaléria

Banner

Együttműködünk

Banner
Banner

Belépés



Vízvári György PDF Nyomtatás E-mail

Vízvári György (Vasszer) (1928 - 2004)

Vízvári GyörgyAz 1928. december 19-én született sportoló pályafutása a Magyar Atlétikai Clubnál kezdődött, ahonnan előbb a Nemzeti Sportklubhoz, majd az MTK csapatához szerződött. Végül 1949-ben az Újpest vízilabda-csapatához került, ahol 1957-ig 25 mérkőzésen szállt vízbe védőként, hogy az ellenfél legveszélyesebb játékosainak semlegesítésével, mint állóhátvéd járuljon hozzá a válogatott sikereihez. Visszavonulása után még évtizedekig vezette az Újpest vízilabda-szakosztályát.

Az 1952-es helsinki olimpián hét találkozón játszott, s csak egyszer hiányzott az olimpiai aranyat szerző csapatból, mely az Antal Róbert, Bolváry Antal, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Hasznos Imre, Jeney László, Kárpáti György, Lemhényi Dezső, Markovics Kálmán, Martin Miklós, Szittya Károly, Szívós István, Vízvári György összetételből állt. Tagja volt az 1954-ben Európa-bajnokságot, s korábban a főiskolai világbajnokságot nyert együttesnek is. Visszavonulása után évtizedeken keresztül vezette a lila-fehérben játszó Újpest pólós szakosztályát, amelynél a legutóbbi évekig működött közre.

Vízvári György a szakedzői diploma megszerzése után a Rendőrtiszti Főiskolát is elvégezte. A Budapesti Rendőrfőkapitányság raktárának parancsnokaként vonult nyugdíjba. Fia a dunai folyamrendőrség vezetője, majd a BRFK közlekedés rendészet vezetője.